Gyönyörű új felületek

Amikor belevágtunk a házunk felújításába még fogalmam sem volt, hogy milyen eredményeket fogunk tudni elérni egy-egy egyszerűbb munkálattal, mint mondjuk a burkolás vagy a festés. A teljes átalakításra nem igazán volt sajnos keretünk, így be kellett hogy lássuk, a lehetőségek erre a két feladatra korlátozódnak, ezeket azonban mindenképpen meg szerettük volna valósítani, hiszen lassan a család bővülését tervezzük, és bizony abban az esetben ha megérkezik a baba már nem szeretnék a felújítás adta nehézségekkel bajlódni. Így aztán szakember keresésbe kezdtünk, ami megmondom őszintén úgy gondolom mindkettőnk számára csalódás volt, hiszen iszonyatosan nehezen tudtunk úgy kivitelezőt találni, hogy az megbízható is legyen, tökéletes szakmai keretek között tudja megoldani azt a kevés átalakítást amire lehetőségünk van, tartós formában természetesen, és nem kell rá fél éveket várni hogy neki tudjon kezdeni a munkának.

Hála a jó égnek az egyik nagyon kedves ismerős segítségével aztán rátaláltunk a genezis csapatára, akik már náluk is végeztek munkálatokat a felújítás során, és nem csak ők voltak elégedettek, hanem én is, rápillantva az eredményre. Még a színek kombinációjában is kaptak segítséget, ami megmondom őszintén nekem is nagy segítségnek mutatkozott. Nem gondolom, hogy ne lennék jó a belső építészetben vagy az otthon átalakításában, mert persze nőként meg tudom oldani a feladatot, de egyrészt nem igazán szeretem az ilyen jellegű feladatokat, másrészt pedig nem igazán marad rá időm sajnos. A mindennapi munka és egyébként a plusz tervek megvalósítása rengeteg időt visz el sajnos.

Egy szó mint száz, a genezis csapata nálunk is csodálatos eredményeket alkotott. Iszonyatosan gördülékeny munkával sikerült végül végig csinálni a felújítást, és azt kell mondjam, hogy tökéletes eredményt élvezhetünk minden egyes nap. Nem csak a burkolat lerakás minőségét tekintve, hanem a lakás hangulatát és teljes átalakulását tekintve. Pontosan olyan lett, mint amilyet szerettünk volna. Csak javasolni tudom ezt a csapatot mindenki számára. Nem fogja megbánni aki őket választja.