2021 május

Nem csak finom, egészséges is

Az ember egyre inkább szembesül azzal a ténnyel, hogy az egészség nem egy örökké meglévő alap dolog az ember életében, hanem bizony nagyon illékony, és egy bizonyos életkor felett már megbosszulja az előző évek gondatlan és óvatlan életmódját, egyszóval a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt, hogy ha valaki sokáig jó egészségben és boldogan szeretné a gyerekeit és az unokáit nevelni. Valljuk meg őszintén, az ember csak akkor döbben rá, hogy ez mennyire fontos, amikor gyereke születik, hiszen ott válik fontossá az, hogy sokáig, és egészségesen ott tudjon lenni mellette, védeni és óvni tudja, úgy, ahogyan rajta kívül senki más nem fogja tudni soha.

Így hát aztán, amikor én is áldott állapotba kerültem, azonnal gondolkodni kezdtem, hogy mit tudnék tenni annak érdekében, hogy amit beviszek táplálékot, a lehető lejobb legyen a babának, és a legjobban tudja hasznosítani az én szervezetem is. Nem szerettem volna sokat hízni, és igyekeztem odafigyelni a cukorbevitelre is. Csak természetes cukrokat kezdtem enni, teljesen letettem a fehér cukrot, és egyre jobban is kezdtem magam érezni a bőrömben.

Elkezdett azonban az édes így egyre jobban hiányozni, és mézet sem szerettem volna annyira sokat enni, igazság szerint úgy éreztem, hogy a gyümölcsöket kellene előnyben részesítenem, de valamiért azt nagyon nem bírtam. Rosszul voltam tőle. Éppen ezért kipróbáltam a gyümölcslevek világát, és azon belül is volt egy, ami kifejezetten megtetszett, a fekete berkenyelé. Rengeteget megittam belőle az első időszakban, és most már azt is tudom, hogy miért kívánhattam ennyire, hiszen iszonyatosan nagy hatással van az egészségre és az immunrendszerre. Azóta is minden nap iszok egy pohárral a simigyümölcslé fekete berkenye levéből, pedig már három éves lesz lassan a kislányunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezeket a gyümölcsleveket. Finomak és egészségesek.

Nem csak finom, egészséges is Read More »

A legújabb szerzeményem

Én megmondom őszintén, amikor a férjem felhozta azt az ötletet, hogy költözzünk egy kertes házba és ne egy emeletes házban vállaljunk gyereket, egy kicsit megrémültem, mert mindig mindenkitől azt hallom, hogy egy kertes házzal mennyi feladat van, mennyi probléma tornyosul mindig az emberek előtt, hogy egy kertes ház sosincs készen, mindig rengeteg dolog van amit javítani kell, vagy épp fejleszteni, hogy semmi szabadidő nincs élvezni mert mindig dolgozni kell. Én ettől nagyon tartottam, és félve is vágtam bele, de ő annyira szerette volna, hogy nem is akartam ellenállni. Csak reménykedtem, hogy minden rendben lesz és meg fogunk tudni szuperül oldani mindent.

Most hogy átköltöztünk, és közel egy éve a kertes házunkban lakunk, csak annyit tudok mondani mindenkinek, aki a rossz vélemények miatt választaná az emeletes házat, hogy bátran vágjon bele egy kertes létbe, mert mi bizony mindketten nagyon élvezzük a férjemmel. Közel sem igaz, hogy csak a kielégíthetetlen munka van, olyan dolgokat csinálunk együtt, amit eddig el sem tudtunk képzelni, imádjuk, hogy látjuk a munkánk értelmét, hogy tudjuk csinosítani a kis házunkat, és amikor elfáradunk, akkor csak kiülünk a kertbe és közösen megiszunk egy-egy pohár bort. Iszonyatosan élvezzük. Persze ehhez van egy tökéletes segítőtársunk is a https://extrembazar.hu/ oldal személyében, ahonnan hihetetlen jó eszközöket tudunk beszerezni az itteni léthez. Nem csak a tároláshoz, de rengeteg munkálathoz találtunk már itt speciális eszközöket és megoldásokat, amik hihetetlen jók és nagyon sokat segítenek is. Csak ajánlani tudom ezt a kis oldalt mindenki számára. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak benne csalódni. Mi maradéktalan elégedettek vagyunk a kertes házas élettel és az oldal segítségével is egyaránt.

A legújabb szerzeményem Read More »